Pszichológus Budapesti Pszichológiai Központ
A szexualitásban és a párkapcsolatokban elfogadom a sokféleséget, de természetesen a megszokottabb kapcsolati rendszerek és szexualitás problémáinak kezelésében is gyakorlattal rendelkezem. Az életedben jelen lévő függőség véget érhet temetőben, börtönben, pszichiátrián, bentlakásos terápián,egy kis külső segítséggel egyéni, – addiktológiai konzultációk során, vagy spontán önerőből. Első legfontosabb cél, hogy a problémákkal kapcsolatban olyan áttekintést kapj, amely alapján felismerheted, hogy mi az amit tudsz, – de ami még sokkal fontosabb – mi az, amit még nem tudsz. Ebben lehet jelentős segítség, ha feliratkozol a hírlevélolvasók táborába, majd a kapott leveleket elolvasod, a magad helyzetére vonatkoztatod és igyekszel a lehető leg több tanácsot átültetni a hétköznapjaidba. Közben megismerheted azt is, hogy miként gondolkodom a szenvedélybetegségről, a függővé lett ember helyzetéről, és a valódi változás lehetőségeiről. Amikor majd a hírlevelek olvasásából tovább akarsz lépni, már ismerni fogod a rád váró utat, a tennivalóidat és azt is, hogy rajtam keresztül milyen segítségre számíthatsz.
E közös munka során elengedhetetlenül fontosnak tartom a kölcsönös bizalmat, őszinteséget és fejlődést, a nyílt kommunikációt. A munkámat a rendszerszemlélet jellemzi, melyet a szexuálpszichológia területén is alkalmazok. Mindenki életében eljöhet egy olyan pont, amikor úgy érzi, hogy támogatásra, segítségre van szüksége. Segítő munkám során elengedhetetlen az empátia, a feltétel nélkül elfogadás és bizalom, valamint az ítélkezéstől mentes légkör megteremtése. Törekszem arra, hogy az elakadásokra közösen találjunk megoldást, amely tartós, minőségi változást eredményez.
.jpeg)
Egyéni esetkezelés
A függőségedet kialakító szerhasználat, vagy viselkedési zavar megjelenése, illetve az új, józan életformád kialakítása között van egy jól látható folyamat. Ezen az úton – nem csak te, hanem kivétel nélkül, minden függővé vált, majd józanná lett ember végigmegy. A hozzátartozói tanácsadás egy támogató program, ami az általam ismert leghatékonyabb önsegítő módszer, ahol egyszerűen, kerülőutak nélkül megteheted a legtöbbet, a felismert problémák felszámolása érdekében. Hozzátartozóként, gyakran szembesülhetsz a mindennapi konfliktusokkal, és nagyon hasznos lehet, ha idejekorán felismered a deviáns magatartásra, vagy a szenvedélybetegségekre utaló első, csalhatatlan jeleket. A szerencsejáték függősége egy olyan komplex állapot, amelyet az emberi viselkedés szélsőséges formájának tekinthetünk. Addiktológiai konzulensként az állapotfelmérő beszélgetés az egyik legfontosabb lépés a függőség kezelésének folyamatában.
Gyakorlati óraadóként részt vettem szociális munkás, szociálpedagógus és addiktológiai konzultáns hallgatók képzésében is. A kliens állapotának felmérését követően képes terápiába irányítani, vagy orvosi, pszichológusi beavatkozást nem igénylő esetekben kríziseket, veszteség- és gyászreakciókat ellátni. Tudásának és tapasztalatának átadásával, értékek közvetítésével segíteni tudja a hozzá fordulót és alkalmas a kliens problémájával kapcsolatos legszélesebb körű információ nyújtására. Krónikus pszichiátriai kórképek gondozása (szkizofrénia, bipoláris affekfív zavar, szkizoaffektív https://veganfoodmarket.hu/ zavar).
A terápiás repertoár ezekben az esetekben is magába foglalja mind a farmakoterápiás, mind pedig a pszichoterápiás eszköztárat. A szociális és addiktológiai ellátórendszer különböző területein szereztem a segítő tapasztalataimat. Dolgoztam többek között a hajléktalan ellátás, a családsegítés, a hátrányos helyzetű fiatalok segítése, alapellátást nyújtó szociális intézmény szakmai irányítása, telefonos lelki segély szolgálat területein. 2015 óta vagyok főállásban segítő munkatárs az első hazai drogterápiás otthonban, amelyet kifejezetten fiatalkorúak számára nyitottak meg Ráckeresztúron, 2019 óta vagyok az intézmény szakmai vezetője. Az elmúlt években számtalan szerhasználati zavarral érintett serdülő és felnőtt életútját ismerhettem meg és kísérhettem a felépülésüket. Volt szerencsém a Budapesti Szakmatámogató Hálózat addiktológiai munkacsoportját koordinálni.
Az aktuális rendelési időről a tervezett orvosi beosztásból tájékozódhat.
A felnőttkori függőségekről és kezeléséről részletesebben írok a Függőség kezelés oldalamon. Fordulhatsz hozzám alkohol, gyógyszer vagy kábítószer problémák miatt és valamennyi viselkedési függőségben is. Család- és párterápiás folyamatban Pásztor Rebeka kolléganőmmel, szupervízió mellett, kettős vezetéssel dolgozunk.
- Hiszem, hogy egy segítői kapcsolat, egy közös munka akkor lehet eredményes, ha abban a bizalom ki tud alakulni, és amelyben mindegyik fél elkötelezett.
- A kliens ebben a folyamatban megérti, hogy a felépülés nem a szer (alkohol, drog) puszta elhagyását jelenti, hanem a személyiségében végbemenő változásokat.
- A mai társadalmunk gyakran nem egy emberbaráti nézőpontból mutatja be a szenvedélybetegségekkel küzdő embereket.
- A folyamat a kezelés lezárásával végződik, de újabb problémák felmerülése esetén, szükség szerint bármikor újra indítható.
Az alkoholfüggőség egy súlyos betegség, amely életminőség romlásához, egészségügyi problémákhoz, családi és munkahelyi konfliktusokhoz vezethet…. A motivációs terápiás ülések során addiktológiai konzulensként arra törekszem, hogy segítséget nyújtsak a változás… Kerület felnőtt lakosságának pszichiátriai ellátását, gondozását, gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését biztosítja, szakvizsgálatok és pszichodiagnosztikai vizsgálatok elvégzésével. Szükség esetén kórházi hátteret tudok biztosítani, illetve segítséget terápiás intézményi elhelyezésben.
- Hiszek abban, hogy a megoldás, a változás sokszor sokkal közelebb van, mint gondolnánk.
- Mindezekhez az alap diploma a viselkedéselemző diploma, majd erre ráépített okleveles pszichológus diploma.
- Nagyon fontosnak tartjuk a bizalmat és a kapcsolatot a klienseinkkel, ezért mindent megteszünk, hogy biztonságos, komfortos, elfogadó és nyitott légkörben dolgozhassunk együtt.
- Addiktológiai konzulensként az állapotfelmérő beszélgetés az egyik legfontosabb lépés a függőség kezelésének folyamatában.
- Kérem, olvassa el figyelmesen a kérdéseket és válaszoljon az önre most legjellemzőbb válasznak megfelelően.
Az út sokszor nehéz és küzdelmes, de nem egyedül kell végigmenni rajta. Szakmai hitvallásom, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen potenciállal rendelkezik. Célom, hogy a hozzám fordulóknak segítsek megtalálni és kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyek bennük rejtőznek és alapját képezik egy boldogabb és teljesebb életnek. Gyakran csak egy kis löketre van szükség ahhoz, hogy új szemszögből lássuk önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. Azért tudok segíteni, mert ismerem a hazai drogszakmát, az addiktológiai ellátórendszert, a szakemberket, intézményeket, a jogi hátteret.
Ha kétségei vannak, hogy melyik szakemberhez forduljon, akkor kérjen tőlünk tanácsot és segítünk eldönteni és a megfelelő szakembert megtalálni. A pszichológus olyan segítő szakember, aki gyakorlati és elméleti pszichológiai tudását pszichoterápiás, tanácsadói, oktatási vagy kutatási területen használja professzionálisan. A pszichológus segítségnyújtásának sokféle formája létezik, melyeknek közös alapja a pszichológia tudománya. Pszichológusként arra törekszem, hogy a hozzám fordulók számára támogató és elfogadó környezetet alakítsak ki, hogy a klienseim biztonságban érezzék magukat, nehezebb témák esetén is. Párterápiás és családterápiás munkám során fontosnak tartom, hogy a családot rendszerként ismerjem meg, hogy a problémák valódi okait megtaláljuk és hogy közösen alakítsuk ki a megoldáshoz vezető utat.